Losonci Bálint, Gyöngyöspata, Mátrai borvidék

Losonci Bálint gyöngyöspatai borász

"Pillanat alatt megszeretni egy földdarabot. Nekem így kezdődött a szőlészet. Megérezni, hogy ott valami különleges születhet....

Hóban mentem ki Gyöngyöspata fölé, a Mátra magas hegyei közé nyúló Úrráteszi dűlőbe. Tavaszig még nem derült ki, mi is lapul a fehér lepel alatt, "látatlanban" vettük meg a harmad hektárnyi szőlőt. Először csak egy "háztájit" műveltünk Budapestről, hétvégente és ünnepnapokon. Magával ragadott a borászkodás szépsége. Mire öt év után "összeköltöztünk" szőlőinkkel Gyöngyöspatán már hat háztáji büszke gazdái voltunk. Az Úrráteszi után sikerült kékfrankos ültetvényt vásárolnunk a Geregen is, ahol telepítettünk pinot noirt is. Nem volt tudatos döntés, hogy elsősorban vörösborokkal foglalkozzunk, jelenleg mégis túlnyomórészt vörösborokat készítünk. Ki szeretnénk még itt próbálni jónéhány fajtát, de jelentős mennyiségi bővülésre nem törekszünk. Megygőződésünk, hogy a Szücsi, Pata és Tarján körüli dűlők változatossága, egyedisége még sok meglepetést tartogat számunkra és Tőkés Társaink számára."

 
Dűlők
 

Gereg

Teljesen atipikus mátrai dűlő, szinte egy kis mediterrán foltnak lehetne nevezni (persze csak helyi viszonylatban, képletesen értve) az amúgy hűvös Mátrában. Ez a nagy kiterjedésű dűlő Gyöngyöspatától északkeletre található, magassága 220 és 340 méter között változik, az egész egy viszonylag egységes domboldal, délnyugati tájolással. A dűlő legjobb részein a vörösagyagba jókora adag könnyű szerkezetű, vörös színű andezittufa vegyül ami a felszínen is előbukkan. További óriási értéke a dűlőnek a talaj vízgazdálkodása: a rétegek egyből a mélybe vezetik a csapadékot, így sosem pang a víz a felső zónában. Amikor más Pata környéki dűlőkbe még ki sem lehet jutni a sártól, akkor itt már dolgozni is lehet.Egy további érték hogy itt is állandóan fúj a szél, mivel egy nagyobb hegyek által nyugatról nem határolt dobháton fekszik. Így a növényvédelem itt jelenti a legegyszerűbb feladatot.
 

Úrráteszi

Gyöngyöspatától északnyugatra fekvő dobháton terül el ez a dűlő, észak-déli irányban szinte benyúlik a Mátra hegyei közé, keletről a Havas hegy uralja a panorámát 600 méteres magasságával. A mi ültetvényünk kb. 300 méteres magasságban fekszik. Szinte sosincs hőguta, összességében hűvös az időjárás, ezért a mustfokok sosem fognak túl magasra kúszni, viszont rendkívül gazdag savtartalom és aromakészlet menthető át a borokba.Egy amúgy is hűvös évben ez nehézségnek tűnik, de egy forró évjáratban óriási értéket jelenthet, lelágyult borokkal innen valószínűleg sosem lesz gondunk. A dűlő másik értéke a talaj és altalaj ásványi összetétele: fehér színű vulkáni tufatörmelék adja az egyediség alapját.
 

Peres

Dombvidéki dűlő, amikor 2006 februárjában megszereztük ott szőlőnket, úgy gondoltam, hogy ott határozottan gyengébb borokat lehet majd csak készíteni, mint hegyvidéki ültetvényeinken. Nemcsak a megérzések mondatták ezt velem, hanem több patai szőlőműves tapasztalata is ezt erősítette. Állítólag például itt sokkal könnyebb kultivátorozni a talajt, mint például az Úrrátesziben és a Geregben, de ami jó a gépnek és a traktorosnak, az nem feltétlenül az a borminőség szempontjából. Általában azt szokták mondani, hogy minél kötöttebb a talaj, annál feszesebb lesz a bor szerkezete. A Peres "lazasága" persze csak relatíve értendő, azért még mindig agyagtalajról van szó. Továbbá az egész határrész több pontján is (néhol a felszínen is látható módon, néhol kb. fél méterre lefúrva) könnyen aprózódó mész található, mi még nem végeztünk szőlőnkben ilyen irányú feltárást, de valószínűtlen, hogy pont ez a rész lenne kivétel mész szempontból. Ezenkívül a relativitásról még annyit, hogy van egy mondás a pataiak között, miszerint a Peres a legalsó patai dűlő, de egyben ez a rédei szőlők csúcsa! Ha már ennél a két településnél tartunk, a Peres dűlő nevét az adta a múltban, hogy érte a két település, vagyis Gyöngyöspata és Nagyréde perlekedett.
 

Ültetvények jellemzői

Egyelőre csak vásárolt TSZ-es, nagysortávos, 12 és 30 év közötti szőlőink vannak, a kis pinot telepítésünk kivételével, ami sűrűbb térállású lesz a sorokon belül. Kicsit alacsonyabbra szeretnénk vinni a kordon karokat, de nem szeretnénk kimondottan alacsony kordonos művelést, kivéve talán az Úráteszi dűlőben, ahol ezt a mikroklíma indokolttá teszi.
 

Fajták

Kékfrankos 2 háztáji
Magyar frankos 1 háztáji
Olaszrizling (cserszegivel vegyesen)1 háztáji
Saszla (mézesfehérrel, Néróval vegyesen) 1 háztáji
Pinot Noir 1 háztáji lesz
 

Tőkék száma

Hozzávetőleg 5300
 

Elérhetőség

3035 Gyöngyöspata, Vári út 32.
06/30 8286-804
balint@losonci.hu

 

Interjú Losonci Bálinttal! 

Családi hagyományok terelték életedet a borkészítés irányába, vagy derült égből villámcsapásként jött a szerelem a bor iránt?

Egyértelműen az utóbbi. A Külkereskedelmi Főiskolára jártam, amikor a Duna Tv-n láttam egy interjúcsokrot borászokkal. Szepsy István akkor elhangzott szavai jelentették a villámcsapást, akkor csillant meg előttem először, hogy mennyire különleges dolog is a szőlő és a bor. Utána a Borbarátban, Alkonyi László kezei alatt tanultam bele a borról való írásba, a kóstolásba. Szerencsémre sok helyre magával vitt, főleg Tokajban értek meghatározó benyomások. Szerencsére Livi (feleségem) első perctől fogva osztozott szenvedélyemben a szőlő és a bor iránt, így 2004-ben együtt kezdtük el művelni első kis szőlőnket és készítettünk két hordó bort.

Számodra mi a fontosabb: a termőhely, vagy a szőlőfajta?

Kiváló szőlőfajta nagyon sok van, de egyértelműen egy-egy  különleges termőhely jelenti számomra az igazi izgalmat, a megismételhetelen értéket. Célom is az, hogy elsősorban a termőhely egyedi értékeit, karakterét mutassam meg a boraimban, persze törekedve a harmóniára is. Örülök hogy kékfrankosunk több dűlőben is van (Gereg, Úrráteszi), mert így módom nyílik megmutatni a terroir-okban lakozó különbségeket.

No és persze a növényvédelem! Mivel permetezel, illetve mivel véded ültetvényeidet? Fontos ez egyáltalán?

Sajnos egyelőre nem telik saját traktorra, így még nem magam kontrollálom a növényvédelmet. Majd ha lesz saját traktorom, akkor mindenképpen törekszem majd minél kímélőbb szerekkel permetezni. Addig a talajmunka egy részét szeretném átalakítani, jövőre úgy tervezem hogy egyes szőlőinkben minden második sorközt gyepesítem és kézzel kaszálom, a szerves talajélet szerintem  a minőségi továbblépés egyik kulcsa.

Használsz bármiféle adalékanyagot boraid készítéséhez, vagy teljesen a
természetre bízod a dolgok elrendezését?

Igyekszem a minimumra venni a beavatkozásokat. Ként természetesen használok, ezenkívül bentonitot  vagy tojásfehérjét a derítéshez, valamint élesztőtápanyagot. Ez utóbbit azért, mert fajélesztőt nem használunk, és így érzem biztonságban, hogy ne maradjon maradékcukor a borainkban. Ez azért lenne kockázat, mert mi nem tudnánk az újraerjedés veszélye nélkül lepalackozni a maradékcukros borokat. Fontosnak tartom hogy kerüljük a fajélesztőket, mert kutatások szerint az erjedés első harmadában a spontán erjedésnél sok (3-20) törzs végzi az erjesztést, és mindegyik egy picit más-más tulajdonságot, ízt eredményez, ezért talán komplexebb, sokrétűbb bor lesz az eredmény. Fontosnak tartom összegzésként, hogy csak nagyon alapos átgondolás után avatkozzunk be a bor életébe, talán a szüléshez lehetne ezt leginkább hasonlítani, a mi szerepünk a figyelés, segítés és csak probléma esetén a beavatkozás.

Fehérboraidat több napig tartó héjon áztatással készíted, mi ennek a jelentősége?

Ebben a kérdésben azért még nincsenek végső válaszaim, de bizonyos fajtáknál (például a cserszegi fűszeres) biztosan maradni fogunk ennél a módszernél, hiszen így vastagabb, olajosabb, intenzívebb illatú és aromájú bort kapunk. Csak fenolosan teljesen érett szőlőnél célravezető ez a módszer, aminek előfeltétele a komoly hozamkorlátozás (nálunk ez átlagosan egy kg/tőke).

Szerinted, mi teszi a kézműves bort?

Egyértelmű behatárolás természetesen nincsen, de a túlrelativizálás még károsabb. Szerintem ez egy szemlélet, világlátás, a természethez és az alkotáshoz való viszonyulás. Én azt az objektív választ szoktam adni, hogy véleményem szerint két kategória van: amikor a gazda és családja minden mozzanatot maga végez a folyamat során, az a legtisztább, nem relativizálható kézművesség.

A kézművesség felső határát  a szőlész-borászkodásban ott húznám meg, ahol még a gazda saját maga minden fontos munkaművelet után egyesével tudja kontrollálni az eredményt és kiigazítani az esetleges hibákat. Például fürtválogatás után minden soron végigmegy és ellenőrzi a munkát, a pincében meg minden egyes hordót saját maga rendszeresen megkóstol. Minél nagyobb a személyes jelenlét, annál nagyobb a kézművesség foka. Szóval bennem ez nem fekete-fehér kérdésként merül fel, sokkal inkább egyféle "kézművességi skála" jelenik meg a szemeim előtt. A nagyobb méret
óhatatlanul sztenderdizáló munkamozzanatok, technológiai lépések, kompromisszumok bevezetéséhez vezet.

Nálunk mindent én végzek, a szőlő gépi munkáin kívül, valamint idén először volt kapálni mellettem pár napot egy napszámos bácsi. A borászkodában csak a bogyózásnál segített ugyanő föladogatni a ládákat. Ezen kívül a metszéstől kezdve a hajtás- és fürtválogatáson át egészen a borfejtésig és a címkézésig saját két kezemmel végeztem minden munkát.

Kérlek, mesélj egy kicsit a Magyar frankos szőlőről!

A fajtát az ötvenes években nemesítette idősebb Kozma Pál, Kékfrankos és Muscat Bouchet keresztezésével. Gyöngyöspatára a hetvenes évek elején került egy kis kísérleti parcella, ebből szereztünk meg 2006-ban egy kis darabot. Kedvelem a fajtát és szerintem nagyon nagy lehetőségeket rejt, leginkább azért, mert nagyon telt, zamatgazdag, egzotikusan fűszeres bort ad. Több a színanyaga is, mint a kékfrankosnak, valamint hamarabb is érik kicsivel. Terveim szerint idén készítünk először belőle külön vörösbort, egyelőre nagyon ígéretes. Fél kg/tőke alatt volt a terhelése, ezért csak egy szerednyei hordónyi lesz belőle.

Kedvenc szőlőfajtá(i)d?

Kadarka és Rajnai rizling. Ezekből szeretnék telepíteni is legjobb területeinkbe. Olyan savszerkezetet, mint amilyet a rajnai képes adni, szerintem egyetlen más fajta sem tud, persze ezt jó esetben elegancia, és gyönyörű zamatok kísérik. A kadarka pedig  a mi "pinot noirunk", a legszebb magyar vörösborok zöme szerintem ebből a fajtából készült. Kevesen tudják, de a filoxéra előtt két évszázadon át a Mátrában is a kadarka volt a meghatározó fajta, és nem lehetett rossz, látva az akkor épült borkereskedőházakat Gyöngyös történelmi városrészeiben.

De a birtok középpontjában a kékfrankos áll, ami szerintem nagy kincsünk: a termőhely értékeit megjeleníteni képes, komplex bort is adhat, de mindezt kellemesen gyümölcsös aromatikával. Emellett a legmegbízhatóbb fajta, biztosan érik és nagy a szüret intervalluma, nem rothad szinte egyáltalán.

Fehérben a birtok alapjának az olaszrizlinget tervezem hosszú távon is.

Mik a terveid a jövőt illetően? (Tervezel esetleg egy újabb szőlőfajtát megjeleníteni repertoárodban, esetleg gondolkodsz egy újabb borstílus
kipróbálásán?)

Nagyon várjuk már hogy pinot noirunk igazán megmutassa mire képes (idén még csak 30 liternyi lett). Minőségben a majdani rajnai rizling és kadarka telepítésünktől várom az abszolút csúcsminőséget a birtokon, a jelenlegi kékfrankosok mellett. Különösen izgat a házunk feletti meredek, meszes talajú déli lejtő telepítése, itt karós szőlő lesz. Jelenleg két hektáron gazdálkodunk, azt szeretném, hogy maximum ennek a duplájánál megállhassunk, hogy megmaradjon a termelés személyes jellege és hogy maradjon időm a családomra. Nagyon szeretnék ezenkívül "hobbiból" más dolgokat is kipróbálni: szörpök, lekvárok, aszalt gyümölcsök, olajok jelennek meg álmaimban.
Nagyon szeretnék egy saját traktort, az élő talajnak szerintem óriási jelentősége van a minőség szempontjából. Szeretnék majd valamikor eljutni Burgundiába és a híres német rizlingtermő területekre, de már akkor is boldog lennék ha magyar barátaimat-kollégáimat is többször tudnám meglátogatni.

 

Belépés

Kosár

A kosár üres.

0 tétel 0 Ft

Következő szállítás

Budapestre:
február 8, szerda
(rendelés kedd 17:00-ig)

Vidékre:
február 9, csütörtök
(rendelés kedd 17:00-ig)

Hírlevél

Keresztnév:*
E-mail: *