Szecskő Tamás, Gyöngyöspata, Mátrai borvidék

Szecskő Tamás gyöngyöspatai kézműves borászSzecskő Tamás családja több generációra visszavezethetően kapcsolatban áll a borral. Így nem is volt kérdés számára, hogy milyen pályát fog választani...

 

"Más kamaszoktól eltérően én már tinédzser koromban is szerettem a szőlőben dolgozni. Első boromat 17 évesen készítettem el: nagyanyám bögrecsárdájának megrendelésére, a „műértő” közönség legnagyobb megelégedésére ;-).
Saját területeimhez állami kárpótlás révén jutottam a 90’-es évek elején - így más irányokba nem is tekintgetve magától értetődően folytattam a családi hagyományokat, bár ebben az időben inkább a mennyiségi, mint a minőségi termelés jegyében. 2003-2005 között elvégeztem a budafoki Borászati technikumot, majd 2008-ban diplomát szereztem a gyöngyösi KRF Szőlész-Borász szakán. Kezdettől fogva ösztönösen éreztem, hogy ezek a gyöngyöspatai területek aranyat rejtenek a felszín alatt. Önmegvalósítási vágyam is alkotásra, útkeresésre sarkalt, így tudatosan kezdtem keresni, kutatni a legmagasabb minőségű borok készítésének titkát. Etalonként a burgundiai hagyományokat állítottam magam elé. Közhely ugyan, de a magas minőségű bor a szőlőben születik és a pincében teljesedik ki. Ezért maximális odafigyeléssel, kíméletes - kézi - technológiával végezzük a szőlőmunkálatokat a metszéstől a szüretig, a szőlőfeldolgozáson át a pincemunkálatokig. Az elérhető legjobb minőség érdekében 0,5-1 kg tőketerheléssel dolgozunk. Álmunk feleségemmel egy családi birtok felépítése. Saját telepítésű ültetvényeken kompromisszumok nélküli, a termőhely jegyeit tükröző különleges, egyedi borok megalkotása. Tradíció, érték, életstílus teremtése gyermekeink, unokáink számára is. Emellett szeretnénk minél több érdeklődővel megismertetni e - szerintünk páratlan természeti és borászati adottságú - táj szépségeit, borait, a helyi emberek vendégszeretetét."

 

Dűlők

9,24 ha ültetvény, 4,4 ha ugar
 

Gereg

Turán (0,3 ha, 19 éves )
Vegyes (0,3 ha, 40 éves)
További 4,4 ha ugar területet kezdünk 2009 őszén fokozatosan betelepíteni, terveink szerint Pinot Noir, Kékfrankos, Cabernet Franc, Kadarka fajtákkal.
 

Peres

Rubintos (0,5 ha, 34 éves)
Chardonnay (1,4 ha, 34 éves )
Muscat Ottonel (1,27 ha, 33 éves)
 

Kopárhegy

Szürkebarát (1,08 ha, 6 éves) saját telepítés, „elsőszülött gyermekem” ?
Irsay Olivér (0,9 ha, 32 éves)
Királyleányka (1,41 ha, 33 éves)
Hárslevelű (0,31 ha, 33 éves)
 

Csákberek

Zöldveltelini (1,59 ha, 22 éves)
 

Tőkék száma

26 857 db
 

Kapcsolat

3035 Gyöngyöspata Szücsi út 1.
+36 30 5372688
szecsko.tamas@szecskopince.hu

 

 

Belépés

Kosár

A kosár üres.

0 tétel 0 Ft

Következő szállítás

Budapestre:
február 8, szerda
(rendelés kedd 17:00-ig)

Vidékre:
február 9, csütörtök
(rendelés kedd 17:00-ig)

Hírlevél

Keresztnév:*
E-mail: *