Kikelet pince (Berecz Stéphanie), Tarcal, Tokaji borvidék
Berecz Stéphanie 1994-ben érkezett francia honból Magyarországra, hogy a Disznókő pincészetnél borászként tevékenykedjen. Egészen 2004-ig ott is maradt, ám mindeközben 2002-ben férjével közösen megalapították Tarcalon saját kis pincéjüket, melynek a "Kikelet" nevet adták...
1994-ben ismertem meg Stéphanie-t, mikor a Gundel sommelier-jeként tettem első látogatásomat a Disznókőnél. Nagy élmény volt a pincészet forradalminak számító boraival megismerkedni, ma is nagy tisztelettel tekintek nedűikre! De a lényeg a lényeg, Stéphanie azóta már saját pincéjét igazgatja Tarcalon. Itt-ott különböző boros eseményeken kóstolgattam boraikat és biztos voltam benne, hogy nem kell soká várni arra, hogy a Kikelet pince borait a legfigyelemreméltóbb tokaji alkotások között említsük majd egyszer. 2010 januárjában ismételten szerencsém volt közelebbről megvizsgálni a Stéphanie nevével fémjelzett nedűket, s ekkor már biztosan tudtam, hogy a Kikelet pince eljutott arra a pontra, amikor a kihagytatlan tokaji kézművesek között kötelezően kell megemlítenünk őket, ha ilyen dolgokról esik szó! Ajánlom tehát mindenkinek, hogy közelítsenek nagyon bátran a Kikelet pince kézműves szellemiségben napvilágra segített boraihoz, egytől egyig a természetről, az évjáratról, s egy becsülendő filozófiáról mesélnek!
PS: 2010-ben Berecz Stéphanie nyerte el "Az Év Tokaj-hegyaljai Bortermelője" címet!!!
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges