Először is örömökben gazdag Új Évet kívánok. Azt szeretném tudni, hogy a Jásdi fehér borok (3) mikor lesz kapható. Sajnos tavaly decemberben nem volt lehetőségem bort rendelni most szeretném bepótolni.
hadd védjem meg kéreltlenül is a rizlinget...kifejezetten elegáns, nem túl nehézkes rizlingről van szó, aminek semmi köze a vékonysághoz...többször is volt alkalmam megkóstolni a tételt, egy hibás palack hozzám is került, amit a Borász sem tudott mire vélni, de azóta csak tökéletes állapotban lévő palackokat kóstoltam. A leírás stimmel, full fehér húsú gyümölcsök, élvezetes, sok, de abszolút nem éretlen savak. A kesernye pedig valóban ott van, de ez maximálisan a talajnak tudható be, aki nem ismeri a felvidéki terroirt, annak talán furcsa és ismeretlen lehet...másrészt érdekes lenne átgondolni az olaszra ragasztott keserűmandulás fajtajelleget, most már többször is értekezve borászokkal arra jutottunk, hogy sokkal inkább tudható be ez a talajnak, mint a fajtának, hiszen fajtától függetlenül megjelenik az itteni tételekben. Az olasz magnézium-felvevő képessége sokkal magasabb a többi fajtához viszonyítva, az általad érzett kesernye talán ennek tudható be.
A bort kénhidrogénesnek beállítani, borászt gyanusítani pedig nem elegáns, sőt...
Kimondottan örülök neki, ha ilyen visszajelzéseket is kapunk!
Nem akarok nagyképű kifejezéseket használni, de ez itt kérem egy válogatott webshop, válogatott borokkal, válogatott közönséggel (!) és jogosan magas elvárásokkal: természetes, hogy ebben a közegben a legkisebb elégedetlenség is viszonylag nagy hullámokat vet. "Mi az, hogy Kovács Antaltól vásárolok és elégedetlen vagyok?! Hogy történhetett ilyen? Hát álljon már meg a menet!!!"
Aki nálunk borokat kínál, annak ezt állnia kell!
A kritikák nem kedvetlenítenek el, hanem ellenkezőleg: még keményebb munkára és még magasabb minőség létrehozására sarkallnak.
sommelier világbajnok itt még (sajnos :) nem ajánlott bort!
Tegnap is és ma is megkóstoltam a bort, sőt, ma néhány vendégünk is megtette ezt és mindenkinek nagyon tetszett! Lehet, hogy a palackkal volt baj, de az is lehet, hogy a "Mörfi törvénye" dolgozik rendületlenül... :)))
A véleményt pedig nagyon köszönjük, kellemetlenlenségről szó sincs!!!
Tipikusan az a bor, mely kizárólag azért eladható, mert a magyarok 98%-a nem ért a borhoz.
A Trombitás Borházat nem is hibáztatom, gyakorló hobbi borászként nagyon jól tudom, hogy nem lehet minden borunk csúcsbor, vannak kiválóak, jók, kevésbé sikerültek, és elrontott borok. A kevésbé jót is el kell adni, mert a béreket, rezsit, fizetni kell.
Ha ezt a bort véletlenül megveszem a Hiperben, csak megcsóválom a fejem, és kiöntöm.
Node, ha egy sommelier világbajnok fenti leírás mellett, 1690 ft-ért kínál belőle egy palackkal, az azért már egy kicsit erős. Főleg úgy, hogy Antalnak már jeleztem tán kétszer is, hogy vannak olyan borok a kínálatában melyek nem valóak ide. Ennek ellenére továbbra is a szerepel a kínálatban az a Somlói Tramini, ami teljesen szétesett a palackban.
No és itt van ez az Olaszrizlingnek nevezett izé. Vékony,jellegtelen, taninja magáért beszél, bántó, keserű utóíze van, ( semmi köze a fajtajelleg keserűmandulához), illatában is van valami gyanus. Biztosan nem "kézműves" bor, bár már vannak kétségeim eme kifejezés jelentésével kapcsolatban. Természetesen nem tudhatom az igazat, de szerintem kénhidrogénes lehetett, és a "kezelésnek" érezhetőek az utóhatásai.
Inkább nem is folytatom, mert gondolom így is én leszek a kellemetlen.....
...és borairól olvastam.
http://borrajongo.blog.hu/2012/01/25/felzarkozas_losonci_borokbol
Én is szeretem :-) Biztosan nem vagyok egyedül
Kedves György,
az első fecske, a '11-es cserszegi napokon-órákon belül érkezik!
Krisztián
Kedves György!
Jásdi István borai hamarosan ismét készletünkön lesznek, várhatóan 1 héten belül érkeznek!
Borbaráti Üdvözlettel:
Kovács Antal
Kedves Krisztián és Antal!
Először is örömökben gazdag Új Évet kívánok. Azt szeretném tudni, hogy a Jásdi fehér borok (3) mikor lesz kapható. Sajnos tavaly decemberben nem volt lehetőségem bort rendelni most szeretném bepótolni.
Szeged, 2012.01.03.
Üdvözlettel:
Lengyel György
IX. ker., Kinizsi u. 31.
a Ferenc körút és az Üllői út kereszteződésétől (legújabbkori nevén Corvin-negyedtől) pár sarokra
bocs ha esetleg triviális: mi a pontos átvételi cím? (kerülettel)
köszi
A-3, B-1, C-5, D-2, E-4
A-3; B-1; C-5; D-2; E-4;
Könnyű vörös, pont olyan alkalomra, amikor nem kell az a nagy test bele csak úgy kortyolnám.. Nem bántam meg! :)
Kedves Jones,
hadd védjem meg kéreltlenül is a rizlinget...kifejezetten elegáns, nem túl nehézkes rizlingről van szó, aminek semmi köze a vékonysághoz...többször is volt alkalmam megkóstolni a tételt, egy hibás palack hozzám is került, amit a Borász sem tudott mire vélni, de azóta csak tökéletes állapotban lévő palackokat kóstoltam. A leírás stimmel, full fehér húsú gyümölcsök, élvezetes, sok, de abszolút nem éretlen savak. A kesernye pedig valóban ott van, de ez maximálisan a talajnak tudható be, aki nem ismeri a felvidéki terroirt, annak talán furcsa és ismeretlen lehet...másrészt érdekes lenne átgondolni az olaszra ragasztott keserűmandulás fajtajelleget, most már többször is értekezve borászokkal arra jutottunk, hogy sokkal inkább tudható be ez a talajnak, mint a fajtának, hiszen fajtától függetlenül megjelenik az itteni tételekben. Az olasz magnézium-felvevő képessége sokkal magasabb a többi fajtához viszonyítva, az általad érzett kesernye talán ennek tudható be.
A bort kénhidrogénesnek beállítani, borászt gyanusítani pedig nem elegáns, sőt...
Sőt: http://www.youtube.com/watch?v=pIQ__syzHqo !
Szokatlan helyről, a Bors Online-ról linkelünk, de mindenképpen itt a helye:
http://www.borsonline.hu/news.php?megmenekult-rakoczi-nenjen...
Kimondottan örülök neki, ha ilyen visszajelzéseket is kapunk!
Nem akarok nagyképű kifejezéseket használni, de ez itt kérem egy válogatott webshop, válogatott borokkal, válogatott közönséggel (!) és jogosan magas elvárásokkal: természetes, hogy ebben a közegben a legkisebb elégedetlenség is viszonylag nagy hullámokat vet. "Mi az, hogy Kovács Antaltól vásárolok és elégedetlen vagyok?! Hogy történhetett ilyen? Hát álljon már meg a menet!!!"
Aki nálunk borokat kínál, annak ezt állnia kell!
A kritikák nem kedvetlenítenek el, hanem ellenkezőleg: még keményebb munkára és még magasabb minőség létrehozására sarkallnak.
Ez esetben egy kicsit elhamarkodott és rosszindulatú az előző poszt stílusa.
A Rosé teljesen rendben van.
Tipikusan az a bor, mely kizárólag azért eladható, mert a magyarok 98%-a nem ért a borhoz.
A Trombitás Borházat nem is hibáztatom, gyakorló hobbi borászként nagyon jól tudom, hogy nem lehet minden borunk csúcsbor, vannak kiválóak, jók, kevésbé sikerültek, és elrontott borok. A kevésbé jót is el kell adni, mert a béreket, rezsit, fizetni kell.
Ha ezt a bort véletlenül megveszem a Hiperben, csak megcsóválom a fejem, és kiöntöm.
Node, ha egy sommelier világbajnok fenti leírás mellett, 1690 ft-ért kínál belőle egy palackkal, az azért már egy kicsit erős. Főleg úgy, hogy Antalnak már jeleztem tán kétszer is, hogy vannak olyan borok a kínálatában melyek nem valóak ide. Ennek ellenére továbbra is a szerepel a kínálatban az a Somlói Tramini, ami teljesen szétesett a palackban.
No és itt van ez az Olaszrizlingnek nevezett izé. Vékony,jellegtelen, taninja magáért beszél, bántó, keserű utóíze van, ( semmi köze a fajtajelleg keserűmandulához), illatában is van valami gyanus. Biztosan nem "kézműves" bor, bár már vannak kétségeim eme kifejezés jelentésével kapcsolatban. Természetesen nem tudhatom az igazat, de szerintem kénhidrogénes lehetett, és a "kezelésnek" érezhetőek az utóhatásai.
Inkább nem is folytatom, mert gondolom így is én leszek a kellemetlen.....
"Életem egyik legjobb kékfrankosa: hét és nyolc pont határán."
http://alkoholista.blog.hu/2011/08/11/kekfrankos_klasszikusok
elindultunk a világhír felé: http://www.teszttv.hu/php/main.php?tart=aloldal_video&primar...
:-)
Hibátlan bor, az én ízlésemnek a cukor egy kicsit sok.
Gratulálok ehhez a csodálatos 2009-es Tramini borhoz! Minden a helyén van benne, minden cseppje egy külön élmény.
A Művelt Alkoholista szerint is best buy:
http://alkoholista.blog.hu/2011/07/14/ketoporto
A készlethiány gyógyítása ügyében intézkedünk. :-)
A napokban tesztelem! Jelentkezem!
Nagyon nem jó :((((