Tészting Notesz: haladó szintű borkóstoló tréningek!
Kovács Antal, h, 2010/02/15 - 15:34
Többen elpanaszolták nekünk, miszerint már végeztek borismereti/sommelier kurzust ahol ugyan elsajátították a borkóstolás abc-jének alapjait, ám annak egyszercsak -ahogy az lenni szokott- vége lett, s most nincs hol/kivel gyakorolni, illetve tovább fejlesztni a tudást, amit megszereztek...
Az a konkrét felvetés érkezett tehát hozzánk, hogy szervezzünk olyan haladó szintű vezetett borkóstolókat, ahol az érdeklődők szinten tarthatják, illetve fejleszthetik borkóstolási technikájukat. Nos Kedves Borbarátok, rajtunk ez nem múlhat, március 2.-án előkapjuk a tészting noteszt, s elkezdjük a kóstolókat, tessenek tehát érdeklődni bátran!
Tudnivalók a Tészting Notesz borkóstolókról:
Alkalmanként (előre láthatóan 3 hetente) 10 bor kerül a poharakba, illetve igen alapos kitárgyalásra:
a látvány, az illat, az íz vizsgálata, következtetések a bor minőségét, várható élettartamát, ár-érték arányát, étrendi ajánlatát illetően.
A kóstolás hangsúlyozottan „haladó szinten” történik, tehát elsősorban azoknak ajánljuk a részvételt, akik már tisztába keveredtek a borkóstolás technikájának alapjaival (pl. borismereti kurzust végeztek, vagy egyéb helyeken sajátították el ezen ismereteket, ám ennek hiánya sem kizáró ok természetesen...)
A borok hazánk kézműves szellemiségben alkotó pincéitől kerülnek kiválasztásra.
Részvételi díj: 6500Ft, amiben benne foglaltatik:
10 bor „vezetett” kóstolása, víz, kenyér, borkorcsolyák.
Az első alkalom időpontja: 2010. március 02., 18:00h. (kb. 2-2,5 óra)
Témája: "Madarat tolláról, pincét belépő boráról..."
Kostolásra kerülő borok:
- Szent György-hegyi Olaszrizlig 2008 Szászi Endre
- Nadapi Rajnai rizling "Öcsi" 2008 Szentesi József
- Szőlőskislaki Chardonnay Vitéz dűlő 2008 Kislaki bormanufaktúra
- Pécsi Cirfandli 2007 Szabó Zoltán
- Kóvágóörsi Olaszrizling 2008 Pálffy Gyula
- Somlói Hárslevelű 2008 Somlói Apátsági pince
- Mátrai Nyitnikék 2007 Losonci Bálint
- Soproni Kopár 2007 Ráspi pince
- Villányi Kékfrankos 2007 Iványi Zsófi
- Egri Cabernet sauvignon Szarkás-tető 2007 Gróf Buttler
Helyszín: BorLaBor étterem különterme.
A kóstoló formája: ültetett. 18 fő jelentkezését tudjuk elfogadni, így regisztráció szükséges, amit a következő elérhetőségeken tehetnek meg:
telefon: +36202885490, illetve írásban, az oldal alján található "Kapcsolat" menüpontra kattintva!
Minden érdeklődőt Nagy Szeretettel várunk!
»
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Re: jelentkezés
Beküldő: Kovács Antal. Beküldés időpontja: cs, 2010/02/18 - 14:22.
Kedves Alíz!
Regisztráltunk! 
»
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
jelentkezés.
Jelentkezni szeretnék a borkóstoló tréningre!
Bakti Aliz